10 éve a kutatás útján

2017/03/17
10 éve a kutatás útján

A mai nappal pontosan 10 éve, 2007. március 17-én tettem az első lépésemet a gyűjtés terén, Dunaszerdahelyen, a Gömörből származó Raisz Andrással. Bandi bácsi nagyon sokat mesélt a nem is olyan régvolt világról, emberekről és azok virtusairól. Az ő biztatására utaztam Gömörbe és lassan kerestem fel a pásztorokat, hogy eltanuljam az eszközös fondorlatokat! (A kép később készült a dunaszerdahelyi lakótelepen, ahol botbirkózó fogásokat mutatott Bandi bácsi!)
A kutatás témája a népi harci testkultúra, amely magába foglalja a karikásostor, a bot, a hajítójátékok, a fokos, a bicska, stb., használatát és a magyar népi birkózások különböző formáit. Hogy nagyobb lehetőségekhez jussunk, így alapítottuk meg 2013-ban a FBSz Kutatási Központot, mint polgári társulást.
A kutatásom során a legnagyobb mértékben a Felvidéken gyűjtöttem eddig, bár voltam Erdélyben, Magyarországon több helyen, az értékes gyűjtések a hortobágyi pásztorok közül valók. Felvidéken 10 év alatt sikerült felgyűjteni Csallóközt, Mátyusföldet, az Ipoly mentét, Nógrád egy kis részét, Gömört, felső-Bodrogközt és legutóbb nagy segítséggel Zoboralját. Az évek során sikerült kiadni 8 könyvet a kutatott témáról illetve 5 nagyobb pályaművet, amelyet a Magyar Néprajzi Társaság (Budapest) és a BAZ Megyei Honismereti egyesület (Miskolc) díjazott.
Középtávú tervem, hogy az egész Felvidéket felgyűjtsem, bár az idő sajnos ellenem dolgozik, de amíg a lehetőség adja, addig előre tekintek! A kutatott anyagok folyamatosan feldolgozásra kerülnek, könyv formájában közkinccsé válik, az élő tudás pedig a Felföldi Dalia Iskolán keresztül eljuthat mindazokhoz, akik a harcos útját szeretnék követni!
Köszönet és hála mindazoknak, akik készségesen megosztották a tudásukat, főhajtás azoknak, akik már időközben eltávoztak e világról és gazdagították a nemzeti kincsünket! Jómagam pedig alázattal köszönöm mindazoknak, akik időt, pénzt nem sajnálva a segítségemre voltak, vannak, hogy menthessük, ami még menthető!
Ahogy eltelt tíz év, úgy szembeállunk újra egy tíz évvel, a szeretett hazánk és a nemzeti kincsünk szolgálatában!

Kopecsni Gábor, Gömörpéterfala, 2017. március 17.

Címkék
Helyszín