I. Thury György kupa értékelése

2010/11/22
Első ízben szervezte meg a Felföldi Baranta Szövetség a nagy Thury György emlékére az I. Thury György kupát Paláston, az Ipoly menti palócoknál, november 20 és 21 között. Az Ipoly menti vidék adott egykor szülőhazát a nagy Thury Györgynek, egész pontosan Középtúr, amelynek szomszédságában terül el Palást. Thuryról a negyvenes éveiben említik, hogy Ságon katonáskodott, majd lett Léva várkapitánya, majd innét Nagykanizsára ment. 1552-ben pedig részt vett a palásti csatában. Thury Györgyöt kora első számú bajvívójának tartották Európában, de híre Eurázsiában sem volt kisebb. A török-magyar harcok mellett kedvelt volt az egymás párviadalra hívása, Thuryt egy ember sem tudta soha legyőzni. Egyetlen gyengéje volt: szeretett felesége és gyermekei biztonsága… E nagyszerű hősre emlékezhettünk szerényen, 24 óra alatt védőréteggel ellátott fa szablyákkal és védőfelszereléssel. A verseny a Thury György legyőzhetetlenségére és nagyszámú párviadala emlékére lett megszervezve, amely 24 órás szablyavívás keretén belül zajlott. A megmérettetésben a magyarországi és a házigazda felvidéki barantások mellett a budapesti és nagykőrösi Szablya Iskolája is részt vett. A verseny elsősorban arról szólt, hogy a versenyzők felmérjék saját testi-lelki-szellemi erejüket, valamint a vívás tudásukat. A küzdelmek fordulók alapján kerültek próbára, azaz mindenki megküzdött mindenkivel, így lett egy forduló, majd addig folytak a fordulók, míg el nem jött a vasárnap 10 óra. A küzdelmek a becsületességre voltak hagyatkozva, ami azt jelentette, hogy nem voltak bírók, minden páros maga számolta pontjait, aki csalt, a lelkén száradt a csalfasága. Ebből nagy gond nem volt, a versenyzők tartották magukat A versenyen 24 fő vett részt, ami a 3. fordulóig teljes volt, majd lassan különböző okokból (sérülés, fáradtság, elővigyázatosság) kiléptek a versenyzők. Az 5. forduló után már láthatólag előjött a fáradság jele, de voltak, akik derekasan állták a helyüket, majd leküzdve ezt, egész vasárnap koradélelőttig helytálltak. Mégis inkább a lányokat emelném ki „hősöknek”, akik ha nem is sok győzelemmel, de fáradsággal, majdnem az elalvás szintjével, de végigküzdötték az összes kilenc fordulót. Az I. Thury György kupa összesített eredményétől eltekintve, úgy érzem mindenki nyert, helytállt, volt aki a sérülés miatt sajnálta, hogy nem tudta folytatni, de felvállalták a versenyt, és lelkületükkel helytálltak a nagy Thury György hősiességének emléke előtt.

Helyezés

Név:

Küzdelmek száma

Győzelmek száma

Pont

1.

Kopecsni Gábor

158

156

470

2.

Falatovits Ádám

154

124

402

3.

Németh Gyula

157

120

399

4.

Terpák László

155

110

375

5.

Rigler Ádám

154

110

374

6.

Hrotko Botond

153

103

359

7.

S.-Bahadur Ruben

157

100

357

8.

Juhász Tamás

154

95

344

9.

Jakab János

153

66

285

10.

Szabó László

128

74

276

11.

Burány Judit

154

60

274

12.

Hajdu Zita

155

44

243

13.

Nagy Réka

154

38

230

14.

Király Melinda

153

37

227

15.

Mészey András

156

30

216

16.

Fekecs Máté

114

28

170

17.

Damakos Kristóf

85

41

167

18.

Szászfali István

71

37

145

19.

Farkas András

76

22

120

20.

Izsák Katalin

70

20

110

21.

Papp Gabriella

54

22

98

22.

Kovács István

50

23

96

23.

Makula Dorottya

66

8

82

24

Tóth Barbara

69

1

71

Címkék
Helyszín