Magyar Közösségi Ház - április munkákkák

2020/05/04
épül a Magyar Közösségi Ház

Néhány gondolattal, képpel szeretnénk beszámolni az április munkákról.

Március másik fele és április az előkészületekkel telt. Nagyon sok olyan munka volt s van, ami igazából nem látványos, nem látni, szinte elnyelődik, de meghatározza azt a munkát, amitől aztán hirtelen széppé válik egy-egy elem. Az előkészületek során nagyon sok olyan nem várt dolog is közbejött, amire nem számítottunk, mind plusz anyagi költséget, mind időbeli ráfordítást kívánt maga után, s nem halaszthattuk, hiszen ettől függ majd a cél megvalósítása. Ami a belső munkálatokat érinti, az alsó szinten sikerült behúzni az új villanyvezetékeket, a falakról le lett kaparva a régi festék is, így már készen állnak a rendbetételhez. A konyhai részen szükség volt betonozni a talajt, le kell választani néhány szobát a higiéniai előírásoknak megfelelően. A padló is fel lett szedve, néhol a nedvességtől szét voltak rohadva a párnafák, deszkák. Így, hogy felnyitásra kerültek és állandó szellőztetésnek köszönhetően szépen kiszáradt mind a fal, mind a talaj is. A kazánházban egy új kéményt kellett felhúzni, az is készen van.

Ami a felső szintet érinti, a padlás vályoggal volt szigetelve, azt fel kellett kapálni, vödrökbe lapátolni, majd leereszteni kötélen, eltalicskázni. Ezt követte a padlódeszka felszedése, ami még folyamatban van, s ha ezzel készen vagyunk, gyakorlatilag elő van készítve a padlás padlózatának felújítása. Szintén nem várt munkálat a padláson lévő válaszfal lebontása volt, amit újra fel kell húzni nagyon rossz állapotban lévő vályogfal volt, ami billegett, s a darazsak, s az idő is megette már.

Ami az egyik legfontosabb munkálatnak számít, hogy sikerült leszigetelni a házat alulról. A ház körbe lett ásva, majd szigetelő anyaggal lekenve az alap, ahhoz szigetelő fólia helyezve s mosott kővel feltöltve az árok. Az árokba vízvezeték csövet helyeztek el a mesteremberek, amibe belevezették a csatorna lefolyó csövét, s kivezették a ház előtti vízelvezető árokba. Így kettős védelmet kap az alap: védve van az oldalról szivárgó nedvességtől, a tetőről (440 nm!) lezúduló esővíz ki van vezetve!

Májusban már várhatóan lesznek olyan munkák, amelyeket „látni” lehet, tetszetősek. Most még a felújítás következtében keletkezett rendetlenség van az udvaron is, lassan fogynak az építőanyagok, fogy az oda nem való szemét, és tisztul az udvar.

Haladunk szépen a cél felé!

Helyszín