Átadásra került a gömörpéterfali Magyar Közösségi Ház

05/24/2022
Magyar Közösségi Ház átadó ünnepsége

   A Felföldi Dalia Szövetség közösségének egy történelmi pillanatában vehettek részt, akik jelen voltak május 19-én, Gömörpéterfalán, a Magyar Közösségi Ház átadó ünnepségén.
  Ahhoz, hogy valami élni tudjon, valaminek meg kell halnia... A korábbi Felföldi Baranta Szövetség tevékenysége Gömörben, az egykori Baranta völgyben szervezte központi székhelyét, sajnos mohó és a kultúrát felszínesen ismerő, vállalkozói akaratnak ellenállva át kellett helyezni a székhelyt. Ez egy mélypontnak számított, de ebben a nehéz időben született meg és önállósodott a Felföldi Dalia Iskola, mint magyar nemzeti harcművészet is. Ekkor nyújtott baráti jobbot Magyarország Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, és sikerült megvásárolni és felújítani egy takaros parasztházat Gömörpéterfalán, ami közel 50 millió forintos beruházás volt.
  Ennek átadó ünnepségére került sor 2022. május 19-én, ahol személyesen vett részt a nemzetpolitikáért felelős államtitkár úr, Potápi Árpád János és a Felvidékért felelős főosztályvezet asszony, Czimbalmosné Molnár Éva. Az ünnepség, mint egy szertartás zajlott le, fokozott, emelkedett hangulatban. Közreműködött Kovács Magdaléna, Kopecsni Sólyom, a Felföldi Dalia Iskola tanítványai, a gyönyörű hangú Török Tilla és a Felvidék hangja, Vadkerti Imre. A szer része volt a sólyomröptetés, mint az ősi totemállatunk megjelenítése és tértisztításaként, Krekács Zoltán mestersólymász közreműködésével, illetve Pucskó Zsolt Ákos végezte a házszentelőt. Ünnepi beszédet mondott Kopecsni Gábor, mint házigazda és Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár úr.
   A beruházási munkák befejeződtek, kezdődnek a szellemi munkák! Célunk, hogy a teret megtöltsük élettel! A helyszínen lehetőséget biztosítunk minden magyar kultúra ágának (nptánc, népzene, kézműveskedés, stb.) és a harcművészetünkből kiindulva, annak különböző ágainka gyakorlási feltételeit biztosítjuk. 
  Több éve szorosan együttműködünk a Magyar Turán Szövetséggel és a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségével is, aminek kapcsolatából a helyszínen sportrendezvények, kultúrális rendezvények, versenyek, képzések is szerveződnek.
   A Magyar Közösségi Házban minimum régióban, Felvidékben, Kárpát-medencében és a Magyar Turán Szövetségnek köszönhetően a hun-türk tudatú rokonnépek központjában gondolkodunk!
   Nem szabad hinnünk a magyar feltámadásban, mert akkor elfogadjuk, hogy a magyar halott... Mi az életet választjuk, s annak évszázados kultúrájában!   

További képek, híradások elérhetőek a Felföldi Dalia Iskola - felföldi Dalia School facebook oldalán

Helyszín