életfa állítása Kazakisztánban 2012

Per, 06/14/2012 - 10:25

A Magyar Turán Alapítvány és a kazakisztáni Great Steppe alapítvány közös szervezésben életfát állított a torgaji magyaroknál, akik 2008-ban vendégei voltak Dunaszerdahely városának is!
A küldöttség első állomása Asztanában volt, ahol a 2010-ben szervezett Kurultaj képkiállítását nyitotta meg Bíró András, főszervező.
Az életfa állítására 2012 június 2-án került sor Sagában, ahol az első Kurultajt szervezték a helyi magyarok, a két testvérnép közös találkozójának ünnepét. A további szoros kapcsolat eredményeként született az elhatározás, hogy életfát, közös ősök gyökereinkre emlékeztető jelképet állítsanak. Az ünnepen az életfa állításának Szer tartása mellett népzenei műsor és kurash (kazak birkózás) verseny is zajlott.
A ünnepség után a magyar küldöttséget több helyen is vendégül látták, mintegy két hét alatt több ezer kilométert tettek meg a sztyeppén, látogatva egy-egy helyszínt, ahol kitüntetett bánásmódban részesültek.
A magyar delegáció tagja volt Kopecsni Gábor, a dunaszerdahelyi Hadik András Baranta és az országos, Felföldi Baranta Szövetég elnöke is, aki immár harmadszor járt a távoli, de mégis közeli testvérnépnél.

képek a képek menüben!

Etiketler
Helyszín