4. Thury György kupa

Pt, 12/16/2019 - 08:44
4. Thury György kupa

A hétvégén lezajlott a nagy Thury György emlékére megrendezett 24 órán át tartó szablyavívó teljesítményverseny, Paláston, amely három évenként szerveződik. Thury György kora leghíresebb és első számú bajvívója volt egész Európában,legyőzhetetlen! Középtúr nevű községből származtatják, ami szomszédos falu Palásttal, így méltó helyen, a szülőföldjén szerveztük a versenyt. Születését 1519-re teszik a történészek, így születésének 500. évfordulója előtt tiszteleghettünk.

A versenyen tíz fő indult, ebből heten küzdötték végig a 24 órát. Szombaton 10 órakor kezdődött és vasárnap 10 óráig tartott. Egy valóban embert próbáló teljesítményverseny, aminek legtöbb küzdelme 249 volt. Pihenni, enni, szükségletre csupán akkor lehetett menni, amikor épp nem küzdött a versenyző. fordulók voltak, ami azt jelenti, hogy mindenki megküzdött mindenkivel, azután kezdődött elölről mindaddig, míg le nem telt a 24 óra. Összesen 33 fordulót küzdöttek a résztvevők.

Az embernek ilyen teljesítményversenyen ideje van befelé fordulni, ideje van javítani önmagán. Itt csak egy győztes van: Önmaga! Lemondás, kényelem feletti uralom, a fájdalom feletti uralom és a célig való kitartás!

Eredmények:

 

Katyi Bálint, Jeszte (Gömörpéterfala): 249 küzdelem, 225 győzelem, 699 pont

Lelkes László, Nagyfödémes (Komárom): 249 küzdelem, 164 győzelem, 576 pont

Tuhárszky Erik, Palást: 248 küzdelem, 146 győzelem, 540 pont

Barczi István, Dunaszerdahely: 249 küzdelem, 118 győzelem, 485 pont

Révész Benedek, Sárospatak: 249 küzdelem, 117 győzelem, 483 pont

Szécsényi Ádám, Vámosgyörk (Gömörpéterfala): 249 küzdelem, 108 győzelem, 465 pont

Kovács Lilla, Herczegkút (Sárospatak): 249 küzdelem, 33 győzelem, 315 pont

Miklós Bíbor, Mikóháza (Sárospatak): 134 küzdelem, 66 győzelem, 266 pont

Lukács Benjamin, Palást: 133 küzdelem, 57 győzelem, 247 pont

Hojsza Péter, Palást: 163 küzdelem, 40 győzelem, 243 pont

 

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Helyszín