Sikerrel zárult a felvételi vizsga: 8 új taggal bővült a Felföldi Dalia Iskola közössége

Cu, 04/26/2024 - 09:09
Felvételi

A Felföldi Dalia Iskola tagjai Kopecsni Gábor vezetésével a magyar nemzeti harcművészeten keresztül élik meg magyarságukat a mindennapokban. Hét fő tudásterületből, azaz ‘‘rovásból‘‘ áll az iskola tananyaga: szablya, íj, fokos, bot, karikás ostor, hajítófegyverek és a magyar népi birkózások.

Központjuk Gömörpéterfalán található, emellett vannak csapatok Komáromban, Paláston, Rozsnyón, Léván, Füleken, Almágyban és Magyarországon Cserépfalun is.

A felvételi vizsgát mindig Gömörpéterfalán rendezik meg, ezáltal a felkészített jelentkezőket ide hozzák el a csapatok vezetői.

Idén a cserépfalui, a palásti és az almágyi edzésekre járók között akadtak elhivatottak, akik már az őszön elkezdték a felkészülést. Cserépfaluból egy felnőtt, Ceredből is egy felnőtt, Palástról egy felnőtt és két ifjú, Almágyból pedig három alapiskolás elsős gyerek vállalta a megmérettetést és csatlakozott hivatalosan is az iskola közösségébe.

A felvételi követelmények nem okoznak gondot azoknak, akik gyakorolnak rendszeresen. Nincsenek nagy elvárások, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a vezetők látni akarják a felvételizőkön az akarást és az elszántságot, hiszen a későbbiekben, ha kitartanak, a fokozatvizsgák már sokkal nehezebbek és embert próbálóbbak lesznek.

Kopecsni Gábor, a Dalia Iskola vezetője így fogalmazott: ,,A felvételi vizsga nem kötelező senkinek, viszont ez egyfajta visszaigazolás az egyéneknek és nekünk is, hogy ők ezt valóban akarják csinálni. Sem a tagsági igazolványt, sem az egyenruhát és az övet sem osztogatjuk bárkinek, hiszen azzal magunkat minősítenénk, hogy hozzánk csak úgy bárki beléphet. Felvételizni nem lehet úgy jönni, hogy megpróbálom, lesz ami lesz. Határozottnak és felkészültnek kell lenni. Ugyanakkor persze megeshet, hogy valakinek nem sikerül a felvételi vizsga bármennyire is akarta. Ekkor sem kell csüggedni, hiszen ha gyakorol tovább, akkor a következő évben ismét megpróbálhatja.‘

A követelmények között szerepel a futás, célra dobás labdával, birkózás, szablyavívás, íjászpárbaj, céllövészet, a botforgatás alapjai, a hatvagás bemutatása, a gulyás cserdítés bemutatása a karikás ostorral.

A párbajokban az egyéneknek tíz küzdelmük van, amelyből legalább kettőt meg kell nyerniük.

A gyerekek kategóriájában nem szerepel az íjászpárbaj, továbbá a puszta birkózás helyett nekik a ,,tuskó lopás‘‘ nevezetű népi játék, a szablyavívás helyett pedig a ,,kendős játék‘‘ szerepel. Ezek a játékok képezik számukra az alapokat, amiket kicsivel később kamatoztatni tudnak ők is.

Örömmel és büszkeséggel tölti el a Daliásokat, hogy idén minden felvételiző sikeresen felvételt nyert az iskolához.

Kopecsni Gábor így nyilatkozott a Felföldi Dalia Iskola Facebook oldalán: ‚,Március 30-án zajlott a Felföldi Dalia Iskola felvételi vizsgája, ezúton nyolc kiváló reménységgel gazdagodott a szervezetünk. A nyolcból három gyermek, két ifjú és három felnőtt tett sikeres felvételi vizsgát. Gratulálunk nekik és üdvözöljük a Felföldi Dalia Iskola családjába! További kitartó munkát, eredményes fejlődést és sikeres helytállást kívánunk!‘‘

Forrás: Chovan Lilla/Felvidék.ma

Helyszín